Archívum
Elemi erővel vetődik fel a média gondolathordozóinak erkölcsi felelőssége
2011-12-14 09:34
Állatorvosnak készült, érdekelte az újságírás is. Véletlenül került a Magyar Televízióhoz. Először a Delta tudományos magazin munkatársa, majd évtizedekig szerkesztője a Közművelődési Főszerkesztőségnek, később a szerkesztőség vezetője, rövid ideig a Magyar Televízió kulturális alelnöke is volt, majd 12 évig volt a Duna TV művelődési és tudományos főszerkesztője. Egész életét a televíziós ismeretterjesztésnek szentelte. Beszélgetés az ismeretterjesztés fontosságáról a mai korunkban, Kővári Péterrel.
Fejezetek a Magyar Televízió történetéből XXIV. (1980)
2011-12-10 10:47
A moszkvai nyári olimpiai játékokat bojkottálta a Nyugat. Farkas Bertalan első magyar űrhajósként részt vett a "Békeprogram" nevű szovjet - magyar űrrepülésen. Valerij Kubászovval hat napot töltött a Szojuz 36 űrhajó valamint a Szaljut űrállomás fedélzetén. Farkas Bertalant itthon is kitüntették, majd Kádár János személyesen sétált vele, a Kossuth téren. Meghalt Joszip Broz Tito Jugoszlávia elnöke. Törökországban Kenan Evren tábornok puccsal, megdöntötte a mérsékelt iszlamistákkal kormányzó Demirel - kormányt. Szaddám Huszein, Irak frissiben megválasztott elnöke egy határvita ürügyén, kitűnően felszerelt hadosztályaival megtámadta Iránt. Ekkor jelent meg a világirodalom egyik nagyszerű műve, a Rózsa neve. Szabó István Bizalom című filmje Arany medvét nyert a Berlinálén. Az év végén, decemberben, New Yorkban egy őrült lelőtte John Lennont. Elkészült az azóta is népszerű, Indul a Bakterház című tv-film és a Sándor Mátyás koprodukciós tv-film sorozat, meghalt Komlós János a Mikroszkóp színpad igazgatója, és televíziós személyiség. Ez az év, a Szabadság tér -i programközpont és a Széchenyi -hegyi (Hargita) stúdiótechnológia módosításának és egyben felújításának az éve. Nagy technikai feladatot is meg kellett oldani a Magyar Televízió műszaki apparátusának, több napos élő közvetítés sorozatok voltak a magyar - szovjet űrrepülésről, valamint a moszkvai olimpia eseményeiről is beszámoltak folyamatosan. Elindult a STÚDIÓ, a Televízió kulturális hetilapja, az év utolsó napján változás történt a HÉT főszerkesztői posztján, az új főszerkesztő Hajdú János lett.
Nekem nagyon jó érzés, amikor látják, hogy az ember sportbolond
2011-12-10 10:33
A sportot imádó nyolcadik kerületi srác, segédoperatőrként került a hatvanas évek végén a Magyar Televízióhoz. A Híradó szerkesztőségében tanulta a szakmát. Az operatőri pályán gyorsan haladt előre, de voltak botlásai is. Ezért rövid ideig benzinkutas volt, kényszerűségből. A Magyar Televízióhoz visszakerülve, a sport közvetítések elismert, legendás operatőre lett, követve az általa is nagyra becsült elődöket. Beszélgetés a Magyar Köztársaság, Ezüst Érdemkeresztjével, kitűntetett, Hunyadi László, Csanádi Árpád -, és Feleki László - díjas operatőrrel.
Nem hiszem, hogy tanulni lehet, inkább érzék kell hozzá
2011-12-09 09:41
Kisgyermek kora óta, a zene tölti ki az életét. Nagymamája a Kijevi Opera énekesnője volt, ő maga pedig elvégezte a Konzervatórium zeneszerzés szakát. Egy rövid kitérő után a Magyar Televízióhoz került, megszámlálhatatlan adás vége főcímén olvashatták a nevét a televíziónézők. Beszélgetés Sándor Katalin zenei szerkesztővel.
Nagyon kevesen tudtuk, hogy mi van a ponyva alatt
2011-12-08 09:25
Postai műszerészként végzett a Puskás Technikumban. Dolgozott a Magyar Rádió műszaki osztályán több beosztásban. 1956. október 23-án a Parlamentbe küldték, ahol berendezte az ideiglenes rádió stúdiót. A forradalom emblémájává váló Egmont-nyitányát ő választotta ki, és tette fel az adóra. 1957-től a Magyar Televízió létrehozásának egyik fontos technikai munkatársa. Jubileumi beszélgetés a Magyar Televízió 55. születésnapja alkalmából, Südi Nándorral.
Engem felemelt, ha zseniális színészek partnere lehettem
2011-12-07 09:34
Kispesten született, a Wekerletelepen, a második világháború alatt. Dolgozott segédmunkásként, majd rendező asszisztens lett a Magyar Televízióban. Zsurzs Évától, Várkonyi Zoltántól, Ádám Ottótól, Vámos Lászlótól leste el a szakma fortélyait. Mesterének tekinti főiskolai tanárát, Keleti Mártont. Három napon át, fotózta a régi Nemzeti Színház lebontását. Negyven éves televíziós pályája során készített nagysikerű tv-játékai, tv-filmjei a közönség kedvencei mind a mai napig. Beszélgetés Málnay Levente Balázs Béla- díjas, Érdemes művész, rendezővel.
Az öröm és büszkeség a két meghatározó érzés, ha az elmúlt évtizedekre gondolok.
2011-12-06 10:32
1968-1970 között Budapesten dolgozott ügyészségi fogalmazóként illetve ügyészként. 1970-1971 között Derecskén volt ügyész. 1971-ben megnyerte a Riporter kerestetik című tv -vetélkedőt. 1972-1983 között a televízió szerkesztő - riportere. Három éves rádiós kitérő következett, ahogy ő fogalmaz: "A szívem azonban televíziós szív maradt", tehát visszatér a televízióba. Volt, hírigazgató és alelnök is, de igazán a kamera előtt érzte jól magát, riporterként ismeri az ország. Beszélgetés Dr. Feledy Péterrel, az elmúlt évtizedekről és a televíziós műsorairól.
Ha nincs áldozat, akkor nincs siker sem!
2011-12-05 11:26
Örményországban született, 1961-től öt éven át, különböző moszkvai színházaknál dolgozott világosítóként, majd 1968-tól a Szovjet Televízió moszkvai, központjában fővilágosítóként. A Moszkvai Filmművészeti Főiskola elvégzése után kinevezték operatőrnek. 1981-ben magyar lányt vett feleségül, majd 1982-ben áttelepült Magyarországra. 1983-ban az MTV operatőre lett. Kedvenc műfaja a dokumentumfilm. Beszélgetés Marlen Urutján operatőrrel.
A mai magyar kultúrát, a történelmet, az életstílust, politikai életet kell bemutatnunk.
2011-11-07 13:52
Budapesten született, és itt végezte el a Műegyetemet. 1953-ben gépészmérnök lett, három év múlva, 1956. november 4.-én, elhagyta Magyarországot. Először Ausztriába szökött, majd Bécsen keresztül New Yorkba repült az ott élő unokatestvéréhez. Kezdeti nehézségeken keresztül eljutott az IMB -hez, melynek az újonnan beindult chip gyártó üzemébe kezdte el amerikai pályafutását. Mint IBM alkalmazott a Columbia Egyetemen tanult a Master Degree -ért, majd a hívatásos Mérnöki Degrre -ért, estenként, heti 6 órával, nyolc éven át. Dolgozott, mint független mérnöki tanácsadó 3 éven keresztül New York városánál. Pénzügyi szoftwareket készített. Amikor elérte a nyugdíjkorhatár, 1993-ban megkezdte második életét, amelynek semmi köze sem volt az elsőhöz - magyar televíziós lett New Yorkban. Beszélgetés Bikkál Gyulával.
Fejezetek a Magyar Televízió történetéből XXIII. (1979)
2011-11-02 10:24
Magyarországon megszűnt a háromhatvanas kenyér, és a magyarok előtt megnyílt a Nyugat. Vízum nélkül lehetett utazni Ausztriába. Hetekig tartott a gázkitörés elfojtása Zsanán. Magyarországra látogatott Leonyid Brezsnyev. Afganisztánba bevonult a szovjet hadsereg, Kambodzsába pedig a vietnamiak, ezzel megdöntötték a tömeggyilkos Pol Pot rendszert. Éljenző milliók üdvrivalgása közepette tért vissza Khomeini ajatollah, Teheránba majd Novemberben Khomeini - jelvényeket viselő, úgynevezett forradalmi diákok rohanták meg a teheráni amerikai nagykövetséget. Angliában, Margaret Thatcher vezette konzervatív párt került hatalomra. Bemutatták itthon Gábor Pál filmjét, az Angi Vera -t, majd Cannes-ban, ahol a kritikusok díját kapta meg. Budapesten eltemették a magyar operett "királynőjét": Honthy Hannát, elhunyt Várkonyi Zoltán színész a Vígszínház igazgatója, és Örkény István és Mesteeházy Lajos író. Hazahazalátogatott, aztán később idehaza temették el Svéd Sándort. Moszkvában pedig meghalt, Konsztantyin Szimonov. Meghalt Öveges József tudós, oktató a televíziós ismeretterjesztés első nagy egyénisége. Elhunyt a Tv Híradó népszerű, meteorológiai jelentéseket il-lusztráló grafikusa, Vértes György. 1963 óta közel 900 hétvégén élvezhették a nézők kedves, mozgó rajzait. Színes stúdió lesz a III. -as a TV híradó stúdiója. Az MTV felkészül a Szovjet - Magyar űrrepülés közvetítésére, amit később egy évvel elhalasztottak. Kádár János az MSZMP KB első titkára fogadja, Nagy Richárd tv elnököt, a televízióról tárgyalnak. Vitray Tamás két új vetélkedő sorozatba kezd, az egyik a "Kapcsoltam" című, Vágó István is új tévétörténeti vetélkedővel jelentkezik "Van képünk hozzá" címmel. Rajnai András tovább vívja harcát az elktronikus kísérleti tévéjékaival. A Veszprémi Tévétalálkozó programjában, az egyik fő témakör a tv-opera. A nézők, pedig az Onedin család történetét követik hétről héte a képernyő előtt. Döntés születik a Stúdió80 elindításáról, és arról, hogy továbbra sem aktuális a hétfői adásnap bevezetése.
Hamar megtanultam, tisztelni a mikrofont.
2011-11-02 09:29
Néhány hete találkoztunk először, több év után, az ÁRKÁD egyik kávézójában - a környék egyetlen olyan nyilvános helye, ahol dohányozni lehet,- rövid beszélgetésünk alatt is több cigarettát szívott el, ahogy ezt évtizedek óta teszi. Szóba kerültek a televízió kezdeti évei. Elmesélte, hogy az első Intervíziós közvetítéseknek ő volt az egyik "magyar hangja". Hogy is kezdődött tehát? Erről faggattam Menczel János (1) szerkesztő - riporter kollégámat, aki a TV Híradónál kezdett dolgozni, majd több mint húszévi híradózás után, ott bábáskodott a Teletext létrehozásánál. Erről - kérésemre -, itt a www.tvarchivum.hu tv-történet oldalon külön cikkbe, már korábban megemlékezett.
Lehet valaki olyan tehetséges, mint a nap, de mit tud csinálni egyedül?
2011-09-21 09:32
Színész családban született, négyen voltak testvére, egyikük szintén színész lett. Kedvelte a kémiát, de jobban vonzódott a színházhoz. Ő is színésznő szeretett volna lenni, de végül is a hatvanas évek közepén, ügyelő lett a Televízióban, a Szórakoztató Osztályon. Elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskola adásrendező szakát. Közel félezer televíziós műsorban dolgozott. Beszélgetés Bilicsi Erzsébettel.
A mi pályafutásunk a véletlenek sorozata. Párhuzamos életutak II. - Fodor Balázs és Fodor Dezső
2011-08-23 09:30
Kecskeméten születtek a testvérek. Édesapjuk és édesanyjuk a háború előtt amatőr színjátszó egyesületben lépett fel. A papának több elfogadott filmforgatókönyve volt, de a háború miatt egyik sem valósult meg. A fiúk a papa mellett ismerkedtek meg a filmművészettel még gyermekkorukban. Az egyikük tehetséges grafikusnak készült, a másikuk elektroműszerésznek. Mégis mindkettőjük útja a Kecskeméti Filmstúdióba vezetett, ott ismerkedtek meg a szakma alapjaival. Mindketten operatőrök lettek. Beszélgetés Fodor Balázs és Fodor Dezső operatőr testvérpárral Szegeden.
Tudok szerényen élni, tudok bővelkedni is
2011-08-23 09:21
Papnak vagy futballistának készült. Igazolt játékos volt a Budapesti Honvéd Ifiben. Orosz -olasz-török szakra járt az ELTE -re. Kedvence az orosz költészet és az orosz irodalom. Bár az egyetem filmklubjában aktívan részt vett, mégis egész véletlenül került a Magyar Televízióhoz. Több évtizeden keresztül szakterülete a nemzetközi koprodukciós filmkészítés volt. Állítja, hogy a pályafutása a véletlenek sorozata. A budapesti Corvin moziban találkoztunk egy forró nyári napon. Beszélgetés Flórián Endrével, életéről, a nagy nemzetközi koprodukciókról, híres rendezőkről és színészekről és a fontos olasz kapcsolatról. Beszél a pályája során tapasztalt sikerekről és kudarcokról, a magyar televíziózás korábbi évtizedeiről, valamint a magyar és nemzetközi filmes életről.
Nagypapám vére munkált bennem
2011-07-29 10:11
Vésztőn született, Nyíregyházán járt gimnáziumba. Matematika és gyógypedagógiai, tanári diplomát szerzett. Tanára Montágh Imre ajánlására került véletlenül a Televízióhoz. Bemondó, szerkesztő- riporter és műsorvezető volt. Voltak jobb és rosszabb periódusai a televíziós pályafutása során. Az országban sok helyen lakott, közel húsz helyen, ma Balatonfüreden - Arácson él, a helyi kulturális és társadalmi élet egyik meghatározó személyisége. Beszélgetés Tarnai Katalinnal, matematikáról, a szép magyar beszédről, a televíziós pályájáról, a hitről, és az arácsi hétköznapokról, no meg a Balatonról.
A kép trónfosztása a televíziózásban
2011-07-29 10:06
A TV Híradónál vágóasszisztensként kezdett dolgozni, majd volt vágó, vezető vágó is. A riportok mellett a szerkesztőség hosszabb sorozatai, riport- és dokumentumfilmjei viselik a keze nyomát. A Színház és Filmművészeti Főiskolán Szécsényi Ferencné (1) tanítványa volt. Több filmet készített Jeles Andrással és Sólyom Lászlóval. Később részt vett, az MTV Archívum hír, - és dokumentumfilm állományának felújítási és feldolgozási munkálataiban is. Beszélgetés Illés Mária vágóval, szakmáról, híradózásról, irodalomról és filmekről..
MTV Plusz
2011-05-12 10:27
1988 tavaszán különös televíziós kísérlet zajlott Magyarországon. Két hétig a Magyar Televízió 2. műsora kísérleti jelleggel, kereskedelmi csatornaként működött. Ez volt az MTV plusz. Korabeli szöveghű dokumentumok segítségével, képet kaphatunk a kísérlet tervezéséről, lebonyolításáról és nőzi fogadtatásáról, gazdasági eredményeiről. Az, hogy nem folytatódott, folytatódhatott, már nem az alkotókon múlott ...
Az utolsó évtizedeim a boldogság évtizedei voltak
2011-05-12 10:24
A Magyar Televíziónál végigjárta a rendezéshez vezető út minden lépcsőfokát. Dokumentumfilm rendezéssel kezdte, s mindjárt az elején 1963-ban fesztivált nyert Alexandriában, készített zenei műsorokat, köztük a kedvelt TV Zenei Klubját.. Forgatott dokumentumfilmet Arthur Rubinsteinnel, Ella Fitzgeralddal, Louis Armstronggal és Yehudi Menuhinnal. Vlagyimir Viszockijról a hetvenes években rendezett portréfilmet. Nevét említve leginkább szórakoztató műsorok jutnak a nézők eszébe. Beszélgetés Bánki Iván, SZOT-, és Balázs Béla díjas tv-rendezővel. A Svábhegyen találkozunk, a Fogas megállónál, a Szamos cukrászdában és kávézóban. A kerti asztaloknál egy - két bátor ember próbálkozik a napos oldalon, még hűvös van. A kis hegyi kávéházban hétfőn délután is sokan vannak, zajosan beszélgetnek, különösen a nem messze ülő kínaiak. Iván alig, hogy megjön a pincér, ismerősként üdvözli, s máris hozza a kedvenc süteményét. Látszik, törzsvendég lehet. Az egyik elfüggönyözött kis szeparéban beszélgetünk, hogy kiszűrjük a zajt.
Ha az illúzió tökéletes, legyőzi a valóságot
2011-05-12 10:17
Orvosnak készült, de az egyik középiskolás tanára ezt megakadályozta. Elvégezte viszont a kozmetikus iskolát. Már gyermekkorában imádta a filmeket és a színházat. Elvarázsolta a szereplők maszkja. Így természetes volt számára, hogy beleszeretett a maszkkészítésbe. A Magyar Televízió egyik legtapasztaltabb maszkmestere lett, évtizedeken át számtalan tv-film, és tv - játékban dolgozott. Beszélgetés Bócz Mara, Balázs Béla-díjas maszkmesterrel, az ötvenes évekről, a televíziós pályájáról, a szakma nehézségeiről, és a sikerekről.
Fejezetek a Magyar Televízió történetéből XXII. (1978)
2011-03-08 09:23
Hazahozták a magyar szent koronát az Amerikai Egyesült Államokból. Magyari Béla és Farkas Bertalan megkezdte szovjetunióbeli felkészülését a szovjet-magyar űrprogram keretében. Elhunyt Honthy Hanna színésznő, Nagy László költő, Ortutay Gyula akadémikus. Párthatározat született a háztáji gazdaságok támogatására. Forgalomba kerülhetett a Béres-csepp. Meggyilkolták Aldo Moro volt olasz miniszterelnököt, külügyminisztert. Meghalt VI. Pál pápa. Utóda I. János Pál lett, ki azonban csak harmincnégy napot töltött Szent Péter trónján, mert egy szívrohamban meghalt, így újabb pápaválasztás volt. Karol Wojtyla, Krakkó érseke II. János Pál néven lett az új pápa. Megkezdődött a Vörös Brigádok pere Torinóban. Camp Davidben Begin izraeli miniszterelnök és Szadat egyiptomi elnök aláírták a megállapodást. Iránban megdöntötték Reza Pahlavi sah hatalmát, az ország vezetője Khomeini ajatollah, síita főpap lett. Afganisztánban is puccs volt, Nur Mohamed Taraki lett az ország elnöke. Megszületett a világ első lombikbébije. Londonban színpadra került az Evita, Lloyd Webber musicalje. Élőben közvetíti a Televízió a korona hazaérkezését, a foci VB-t és a kubai VIT-et. Közvetítőkocsit ajándékoz az MTV az Etióp Televíziónak. Elhunyt Lakatos Vince, Zsigmondi Boris. Nagy sikerrel mutatják be a Szabó Magda regényéből készült tévéfilm-sorozatot, az Abigélt. Elkészült az első tévéjáték a Pécsi Körzeti Stúdióban. A Televízióban újabb stúdióépítésre került sor. Mivel a Szabadság téren erre már nem volt hely, egy óbudai, használaton kívüli zsinagógaépületet ala¬kítanak át. Stúdió- és világosítótér, valamint személyzeti helyiségek épülnek, stúdióelektronika beszerzésére nem volt lehetőség. Alkalmilag kihelyezett közvetítőkocsi és rögzítő kocsi segítségével indul meg a műsorok konzervdobozra gyártása. A Bojtár utcai telephelyre új közvetítőkocsi érkezik (Sz.5).